Örömút
Az örömút egy katolikus ájtatosság, melyet általában a húsvét és pünkösd közötti időszakban gyakorolnak. A keresztúthoz hasonlóan stációkból áll, amelyek a föltámadás utáni újszövetségi eseményeket, és a föltámadt Krisztus tanítványaival való egy-egy találkozását örökítik. Ezeken az újszövetségi jeleneteken a keresztény hívek elmélkedhetnek. Ennek gyakorlásához elhelyeznek 14 állomást (stációt). Protestáns felekezetek nem gyakorolják.
Története
Louis Évely(wd) (1910 – 1985. augusztus 30.) belga katolikus pap, író elmélkedés-sorozatot tartott szent Charles de Foucauld közösségének, melyről könyv is jelent meg 1968-ban „Le chemin de joie” (Az öröm útja) címmel. Ebben beszél arról, hogy a keresztút ájtatosság mintájára a húsvét és pünkösd közötti időszakban lehetne elmélkedni olyan újszövetségi eseményekről, melyek a feltámadás után történtek Jézussal, az apostolokkal, az első tanítványokkal. Hét stáció eseményeiről tartott elmélkedést:
- Jézus megjelenik Mária Magdolnának
- Az emmauszi tanítványok
- A csodás halfogás
- Szent Tamás
- Jézus megjelenik Szent Pálnak
- Szűz Mária
- Mennybemenetel
A világon sok közösség átvette ezt a gondolatot és sok helyen népszerű gyakorlattá vált az Örömút ájtatosság.
A 2000. jubileumi Szentév alkalmából megjelent a Vatikánban e stációsorozat, amely a keresztút hagyományát követve tizennégy állomást tartalmaz.
Állomásai (stációk)
- Jézus föltámad halottaiból
- A tanítványok látják az üres sírban hagyott lepleket
- Jézus megjelenik Mária Magdolnának
- Jézus megjelenik az emmauszi tanítványoknak
- Az emmauszi tanítványok fölismerik Jézust a kenyértörésben
- Jézus megjelenik a tizenegy apostolnak
- Jézus hatalmat ad tanítványainak a bűnök bocsánatára
- Jézus megjelenik Tamásnak
- Jézus megjelenik az apostoloknak Tibériás tavánál
- Jézus átadja a főhatalmat Péternek
- Jézus tanítványait a világba küldi
- Jézus a mennybe megy
- Az apostolok Máriával együtt imádkozva várják a Szentlélek eljövetelét
- Krisztus elküldi a Szentlelket
A templomokban a 14 stációképet a falon körbe helyezik el. Előzményének tekinthető a keresztút ájtatosság, melyet különösen a nagyböjt idején gyakorolnak.
Hivatkozások
Források
- Új Ember magazin: Húsvéti stációk az öröm útján
- Louis Evely: Az öröm útja. Budapest. Páros Print Bt.
- Barsi Balázs: Húsvéti stációk. Budapest. Új Ember Kiadó. 2000. ISBN 963-7688-39-0