Christel Bodenstein

Christel Bodenstein
Bodenstein 1964-ben
Bodenstein 1964-ben
SzületettChristel Bodenstein
1938. október 13. (85 éves)
München
Állampolgárságanémet
Nemzetiségenémet
HázastársaKonrad Wolf (1960–1978)
Hasso von Lenski (?-?)
GyermekeiMirko (1961)
Foglalkozásaszínésznő, színházi rendező

  • IMDb
  • PORT.hu
A Wikimédia Commons tartalmaz Christel Bodenstein témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Christel Bodenstein (München, 1938. október 13.–) német színésznő, színházi rendező.

Életpályája

1949-ben édesanyjával Lipcsébe költözött. Lipcsében a Városi Színház balettstúdióját végezte el. 1955-ben Halléban a Luna asszony című operettben lépett először színpadra. Elvégezte a DEFA filmművészeti főiskoláját. 1956 után tűnt fel, s azóta az NDK-ban mind a mai történetek, mind a mesejátékok kedvelt hősnője. 1959–1973 között a DEFA színészegyüttes tagja volt. 1973–1976 között szabadúszó színművész volt. 1976 óta tagja a berlini Friedrichstadt-Palast színháznak, melynek 1990-ben igazgatóhelyettese volt, 1994 óta pedig rendezője.

Munkássága

Kurt Maetzig filmrendező fedezte fel, első jelentősebb szerepét Slatan Dudow filmrendező bízta rá A kölni kapitány (1956) című antimilitarista szatírájában. Legnagyobb sikereit revüfilmekben aratta, ahol tánctudása is érvényesülhetett. A nyomok a Hetedik Mennyországba vezetnek (1963) című, nálunk is bemutatott, több részes televíziós krimiben Lilly-t, az arisztokrata származású call-girl-t alakította.

Magánélete

1960–1978 között Konrad Wolf (1925–1982) német filmrendező volt a férje. Ezt követően Hasso von Lenski (1942-) német színésszel élt együtt.

Filmjei

  • A kölni kapitány (Der Hauptmann von Köln) (1956)
  • Maibowle (1959)
  • Szilveszteri puncs (1960)
  • Olasz capriccio (Italienisches Capriccio) (1961)
  • …És a te szerelmed is (1962)
  • Minna von Barnhelm (1962)
  • Egy nyár története (Beschreibung eines Sommers) (1962)
  • A nyomok a Hetedik Mennyországba vezetnek (Die Spur führt in den 7. Himmel) (1963)
  • Sok hűhó semmiért (Viel Lärm um nichts) (1964)
  • Epizódok a boldogságról I.-II. (Episoden vom Glück) (1965)
  • Der Staatsanwalt hat das Wort (1971–1983)
  • Ne csalj, kedves! (1973)
  • A rendőrség száma 110 (1974)
  • Hogyan kell egy szamarat etetni? (1974)
  • Kamaszok a háborúban (1987)
  • Spreewaldfamilie (1990–1991)

Források

  • Ábel Péter: Új Filmlexikon, 1. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971. 125. old.

További információk

  • Christel Bodenstein a PORT.hu-n (magyarul) Szerkesztés a Wikidatán
  • Christel Bodenstein az Internetes Szinkronadatbázisban (magyarul) Szerkesztés a Wikidatán
  • Christel Bodenstein az Internet Movie Database-ben (angolul) Szerkesztés a Wikidatán
  • Christel Bodenstein a Rotten Tomatoeson (angolul) Szerkesztés a Wikidatán
Nemzetközi katalógusok
  • WorldCat: E39PBJf4dYfH74vW63drdxM9Dq
  • VIAF: 100347984
  • LCCN: no2016109075
  • ISNI: 0000 0003 5558 5977
  • GND: 119546043
  • SUDOC: 166390577
  • BNF: cb16132284p
  • filmművészet Filmművészetportál
  • Németország Németország-portál