Első világ

A hidegháború "három világa"(1975. április 30. és június 24. között)
  Első világ: A Nyugati blokkhoz tartozó államok (NATO és szövetségesek) az Egyesült Államok vezetésével
  Második világ: A Keleti blokkhoz tartozó államok (Varsói Szerződés, Kínai Népköztársaság és szövetségesek) a Szovjetunió vezetésével
  Harmadik világ: Az el nem kötelezett országok India és Jugoszlávia, valamint más semleges országok vezetésével

Az Első világ a három világ koncepciójának egyike volt a hidegháború idején. Az Egyesült Államok által irányított Nyugati blokk országait tömörítette.[1] A tömb szembehelyezkedett a második világgal, amely hasonlóképpen csoportosította azokat az országokat, amelyek a Szovjetunió keleti blokkjához tartoztak. Ez a típusú felosztás megszűnt, miután a Szovjetunió 1991-es felbomlásával a hidegháború véget ért. A definíció napjainkban minden olyan országra érvényes, ahol jól működő demokratikus rendszer van, erős a jogállamiság, politikailag és gazdaságilag stabil, illetve viszonylag magas az életszínvonal.

Ennek a megállapítására különböző mérőszámokat vezettek be, többek között ilyen a bruttó hazai termék (GDP), bruttó nemzeti jövedelem (GNP), az írástudás aránya, a születéskor várható élettartam és az emberi fejlettségi index (HDI).

A köznyelvben az "első világ" kifejezés jellemzően az iparilag fejlett országokra utal, melyeket a világ nyugatias országainak tekintenek.

Története

A második világháborút követően a világ két nagy geopolitikai tömbre szakadt és kezdetét vette a hidegháború időszaka. Az Első világ kifejezést az 1940-es évek végén vezette be először az Egyesült Nemzetek Szervezete és a nyugati blokkhoz tartozó kapitalista államokat csoportosította, amelyek szövetségesei voltak az Egyesült Államoknak. Ide tartoztak Észak-Amerika és Nyugat-Európa államai, valamint olyan iparilag fejlett ország, mint Japán és korábbi brit gyarmatok: Ausztrália és Új-Zéland.

Ausztriát, Írországot, Svájcot és Svédországot is az iparilag fejlett nyugati államok közé sorolták, de nem csatlakoztak egyik tömbhöz sem és inkább a semlegesség útját választották. Finnország a Szovjetunió szomszédjaként szintén a semleges országnak minősült.

Törökország 1952-ben csatlakozott a NATO-hoz és a szó legszorosabb értelmében nem volt fejlett iparral rendelkező, nyugati kapitalista állam. Spanyolország csak 1982-ben, a hidegháború vége felé és Francisco Franco diktátor halála után csatlakozott a katonai szövetséghez.

Kapcsolódó cikkek

Jegyzetek

  1. Countries of the First World”, nationsonline.org (Hozzáférés: 2024. július 13.) 

Források

  • What Is a First World (aka Developed or Industrialized) Country?. investopedia.com, 2024. június 30. (Hozzáférés: 2024. július 13.)
  • First, Second, and Third World. nationsonline.org. (Hozzáférés: 2024. július 13.)
  • Why are countries classified as First, Second or Third World?. history.com, 2016. szeptember 23. (Hozzáférés: 2024. július 13.)
Sablon:Hidegháború
  • m
  • v
  • sz
Hidegháború (1945–1991)
Fontosabb
események
Kínai–szovjet eltávolodás · U–2 incidens · Kennedy-doktrína · Guatemalai polgárháború · Disznó-öbölbeli invázió · Kubai rakétaválság · Berlini fal · Johnson-doktrína · Prágai tavasz · Nixon-doktrína · Brezsnyev-doktrína · SALT–1 · Enyhülés
1973-as olajválság · SALT–2 · Angolai polgárháború · Ogadeni háború · Iráni forradalom · Kambodzsai forradalom · Mayaguez-incidens · Kambodzsai–vietnámi háború
Főszereplők
Szembenálló
katonai tömbök
A két
szuperhatalom
vezetői
Más fontos
szereplők
Latin-
Amerika
Egyesült Arab Köztársaság Gamal Abden-Nasszer · Egyiptom 1972 Anvar Szádát · Algéria Houari Boumédiène · Közép-afrikai Köztársaság Jean-Bédel Bokassa · Líbia 1977-2011 Moammer Kadhafi · Etiópia 1897 Hailé Szelasszié · Tanzánia Julius Nyerere · Uganda Idi Amin Dada · Sao Tomé és Príncipe Manuel Pinto da Costa · Kongó 1960 Patrice Lumumba · Zaire Mobutu Sese Seko · Elefántcsontpart Félix Houphouët-Boigny · Ghána Kwame Nkrumah · Burkina Faso Thomas Sankara · Zimbabwe Robert Mugabe · Tunézia Habib Burgiba
Kapcsolódó
témák
Kapcsolódó konfliktusok
Vietnámi háború · Nicaraguai konfliktus · Arab–izraeli konfliktus
A Három világ koncepció
Első világ · Második világ · Harmadik világ
A hidegháború eseménytörténete · Vasfüggöny · Bricker-kiegészítés · El nem kötelezett országok mozgalma · Nyugati blokk · Keleti blokk · Hidegháborús fegyverkezési verseny · Nukleáris fegyverkezés · Űrverseny · Mccarthyzmus · COCOM-lista · Berlini fal · Kondorkeselyű hadművelet · Kémek háborúja · Ostpolitik · KGST · CIA · KGB · Stasi · ANZUS · CENTO · SEATO · Európai Gazdasági Közösség · ASEAN
  • Hidegháború Hidegháborúportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap