Etruszk művészet
Az etruszk művészetet az etruszkok hozták létre. A sok – keleti és görög – forrásból táplálkozó művészet a i. e. 8. században nyert önálló formát. Központja a Tiberis és az Arno folyók által bezárt terület volt. Később óriási szerepet játszott a római művészet kialakulásában.
Korszakolás
Ahogyan az etruszk történelem és anyagi kultúra emlékei sorra felszínre kerülnek, majd azokat régészek, történészek, művészettörténészek vallatóra fognak, a korábban csak általános – és bizonytalan – etruszk stíluskategóriába sorolt alkotások sora alapján egyre határozottabban rajzolódik ki a tulajdonképpeni etruszk civilizáció művészetének fejlődési folyamata, figyelembe véve az egyes korszakok technikai technológiai adottságait és az akkor élő regionális és nagytérségi (pl. kereskedelem) hatásokat is. E tekintetben úttörő jelentőségűnek tekinthető a magyarországi művészettörténeti szakirodalom (Főníciai és etruszk művészet – lásd szakirod.) fejlődésleíró- és kategorizáló vázlatos kísérlete:
- Lásd még: Etruszkok
A Villanova civilizáció (i.e. 9 – i. e. 8. sz.)
A vaskori Itáliában több, végleges formáját csak a későbbi történelmi korban elnyerő etnikai-kulturális alakulat jött létre. Közülük a legjelentősebb – amelyet hagyományosan Villanova-kultúrának nevezünk – az i. e. IX. és VIII. század között fejlődött ki. Az etruszk civilizáció földrajzi és kulturális értelemben ennek folytatója. Ezért a Villanova-kultúrát tekintjük az etruszk kultúra legősibb formájának. A Villanova-kultúra protourbánus civilizáció volt; alapvető településformája a falu, fő lakóegysége pedig a kunyhó.
Településeik az i. e. 10–11. században jelentek meg, előbb a Tirrén-tenger partján, majd a félsziget belsejében, a Tiberis és az Arno folyók közötti vidéken, a mai Toszkána és Emilia-Romagna tartományok területén.
Ami a temetkezést illeti, eleinte egyszerű kis aknasírok-ban helyezték el a hamvakat, majd később áttértek a hantolásos temetkezésre, s ekkortól gödörsírokba temették halottaikat. Mivel az általuk elfoglalt terület rendkívül termékeny, erdőborította és ásványkincsekben igen gazdag föld volt, gyors fejlődésnek indult a mezőgazdaság és a kohászat. Emiatt Etruria hamar bekerült a távolsági kereskedelem vérkeringésébe, s így Itáliába is érkeztek luxuscikkek Szardíniából, a Közel-Keletről és az Alpokon túlról, továbbá festett kerámiatárgyak Görögországból.
Orientalizáló korszak (i. e. 750 k. – i. e. 625 k.)
Az etruszk művészet első korszakának legjelentősebb leletei Vetulonia, Caere, Clusium, Tarquinii és Praeneste települések nekropoliszaiból származnak, és azt mutatják, hogy az etruszk kultúra ebben az időben közelebb álltak a keleti művészetekhez. Egyiptomi, föníciai, urartui tárgyak és azok helyi utánzásai jelentek meg a korábbi itáliai kultúráktól örökölt és továbbalakított műfajok mellett. A kor sírjainak jellegzetes tárgyai a domborművek és a keletről tanult granuláció technikájának továbbfejlesztésével készült aranyékszerek. A korszak utolsó harmadában alakult ki a kerámia sajátos, ún. Bucchero technikája, az edényeket ekkor orientalizáló motívumok díszítették. A szobrászat legfontosabb emlékei a bronz- vagy terrakottafejek és -maszkok, és az emberplasztika. A sírépítészet valószínűleg keleti eredetű formái közt megjelenik a tumulus, benne egy vagy több folyosós, kerek vagy négyzet alaprajzú sírkamrával.
Az archaikus korban az etruszkok már politikai nagyhatalommá váltak. A legerősebb hatás a korinthoszi volt, de mellette a krétai, a keleti görög, és az attikai művészet termékei és hatásai is eljutottak Etruria földjére. A városfalak építésénél korán megjelent a hatalmas, négyszögletes kövek alkalmazása.
A templomépítészetben a görög mellett az etruszk forma is kialakult: az oszlopsor nélküli templomok emelt pódiumon álltak, egy homlokzatuk volt. Az egy, később több cella a nyitott előtérre nyílt. A teteje laposabb volt, mint a görögség templomaié, az oszlopok pedig alacsonyabbak, ezért aztán az épület szélesebbnek, zártabbnak tűnt, mint a görög templomok, amelyektől a fagerendázatot fedő domborműves terrakottalapok tarkaságával is elütött. Követ pusztán a nagyobb épületek alapozásához használtak, egyébként főleg fából és agyagból építkeztek. Sajátos etruszk oszloptípusok is kialakultak.
A sírkamrák falát festményekkel díszítették. Ekkor alakult ki a maga teljességében a szobrászat is, terrakottát és puha kőfajtákat használtak. Az észak-etruriai városokban megjelent a bekarcolt vagy domborműves, álló alakkal díszített, félköríves lezárású sírsztélé. Az arany- és ezüsttárgyak, elefántcsont-faragványok, fajansz- és alabástrom edények, festett strucctojások a sírok lakóinak ízlését mutatták, a bronzedények díszítésével együtt. A bronz kisplasztika mesterművei e korból az Arezzo melletti Brolio egy leletének ember- és állatalakjai. A legnépszerűbbek a domborműves edények és a főleg gyakran pecséthengerrel díszített bucchero-vázák voltak.
Az etruszk művészet virágkorában a kapcsolatok jelentősen megerősödtek a görögséggel, amely elsöprő jelentőségű hatást gyakorolt az etruriai kultúrára. A falfestmények leggazdagabb sorozata maradt meg, elsősorban Tarquiniiben. A lakóhelyiségnek kiképezett sírkamrák falain az élet felfokozottan vidám jelenetei: lakoma, zene, tánc, versenyek, küzdelmek, játékok és vadászat váltakoznak. A festmények derűs, telt színeikkel nemcsak a görög festészetre utalnak, hanem a természet, ég, víz, erdő rajzában és a jeleneteket színesítő játékosságban (szaladó egér, ágakon éneklő madarak) sajátosan etruszk elemeket is fenntartottak, ahogy az ábrázolások tárgya is a nép életének hétköznapi és ünnepi mozzanatait mutatja be (madárjósok, véres állatviadalok, táncosok stb.) a görög vázákról ismert motívumok mellett.
A tarquinii sírfestmények a i. e. 5. századtól már az attikai vörösalakos vázafestészet hatásait mutatják. Ebből az időből Clusiumban is fennmaradt néhány. A jellegzetes temetkezési forma a domborműves díszítésű terrakotta- és kőből készült sírláda, a négyszögletes cippus volt ebben a korban, a tarquinii freskókhoz hasonló jelenetekkel. Caerében a i. e. 6. század utolsó negyedében életnagyságú agyagszarkofágokat is készítettek, amik a halott feleségét felkönyökölve ábrázolták.
A kor legnagyobb szobrászati alkotásai a századforduló táján Veiiben készült templomdíszítő terrakottaszobrok, amelyek többek között Apollónt, Hermészt és Létót ábrázolják. Ebben a korszakban működhetett Vulca, egyetlen ismert nevű etruszk szobrász is, aki oromcsoportokat készített terrakottából a görög mintákat követve. Az épületeket fedő domborműves, festett terrakottalapok művészete elsősorban Campania etruszk városaiban virágzott.
A bronzművesség első központjai északon, a rézlelőhelyek közelében voltak. Közép-etruriai műhelyből származhatott a korszak elejének két monumentális bronz domborműve, a montelonei és a Castel San Marinói díszkocsi, mitológiai és csatajelenetekkel. Később Caere és Vulci a bronzművesség központja, s a i. e. 6. század utolsó negyedétől kezdve innen kikerülő edények, füstölők, kandeláberek, sisakok az antik fémművesség leghíresebb termékei lettek, amiket többek között az Alpokba is exportáltak. Új műfaj volt a tükrök hátlapjának díszítése és a gemmavésés. A fémtárgyakat a granuláció néven ismert eljárással aranyozták, azaz apró aranyszemcséket forrasztottak felületükre – ezt az eljárást azóta sem sikerült rekonstruálni.
A kerámiák közül a bucchero-edények egyre zsúfoltabb és erőteljesebb plasztikus díszítésűek, durvább formájúak és kivitelűek lettek, már ritkán művésziek. Görög hatásra felvirágzott az etruszk feketealakos vázafestészet, előbb keleti görög, később attikai minták nyomán.
Ebben a korban ismeretlen okból kifolyólag a sírfestészet szinte megszűnt, s a szobrászatnak csak egy-két jelentősebb bronz- (capitoliumi farkas, arezzói Chimaera, cortonai lámpatartó Szilénoszokkal), terrakotta- (épületdíszítő csoportok Falerii Veteresből és Orvietóból) és kő- (az Alvilág-istennő ülő alakja) alkotása érdemel figyelmet. A kisipar is hanyatlani kezdett, a régi díszítések eltűntek, s csak az attikai vörösalakos vázákat utánzó edények jelentenek egy kis változatosságot.
Abban az időszakban, amikor Róma végleg kiterjesztette befolyását teljes Közép-Itáliára, újra felvirágzott az etruszk kultúra a klasszikus görög művészet hatására. A szobrászatban Polükleitosz és Pheidiasz, a festőművészetben Polügnótosz fény-árnyék-, és térhatás területén szerzett tapasztalatai továbbfejlesztve jelentek meg az etruszkoknál, hogy koruk új mondanivalóját is kifejezhessék. A művészet központjai már nem a tengerparton, hanem Etruria belső területein jelentkeztek.
Az újra felvirágzó sírfestészet emlékeinek lelőhelyei Tarquinii mellett Vulci és Orvieto. Az archaikus sírképek derűs jeleneteit most az alvilági farkasfejes halálisten, madárcsőrű kígyós haláldémon, valamint a mitológia és a történelem véres jeleneteinek realisztikus ábrázolásai váltották fel. A ritka, festett szarkofágok mellett egyre gyakoribbak a domborműves díszítésű sírok: tetejükön a halott képmása látható felkönyökölve, vagy a Karthágóból átvett szokás szerint, háton fekve. Felsinában (Bologna) ekkor készültek a félkörös, alacsony sírsztélék legszebb darabjai: többsávos, domborműves díszítésük középpontjában a túlvilágra utazó halott alakjával.
A szobrászat főleg a terrakotta plasztikában alkotott jelentős műveket. Tömegesen készültek a fogadalmi szobrocskák, mint például az Ökleivel szántó paraszt. Egy részüknél az emberi test nagyon absztrakt. A díszítőművészetek színvonala magas. Ekkor élte fénykorát a faliscus műhelyekben – Volaterrae, Vulci – az etruszk vörösalakos vázafestészet.Új formákkal gazdagodott a karcolt tükrök művészete, aminek Praeneste volt az egyik fő centruma. Új lendületet kapott az aranyékszerek készítése, a gemmavésés, az elefántcsontfaragás is.
Az itáliai hellenizmus kora (i. e. 3. század – i. e. 1. század)
Az erősen rómaiasodó etruszk arisztokrácia művészete mindinkább az itáliai hellenizmus részévé vált, így gyakran csak lelőhelyük vagy feliratok alapján társíthatunk egyes műveket etruszkokhoz.
Megépültek a boltíves városkapuk. A templomépítészetben a háromcellás beosztás kapott domináns szerepet. A lakóházakról a sírkamrák adnak képet, különösen értékesek ebből a szempontból azok, melynek domborműves díszei a lakóház felszerelését mutatják meg. A sírfalak festése is előfordul. A domborműves szarkofágok mellett a halottégetés elterjedésével szarkofág alakú, agyagból, kőből vagy alabástromból készült hamvurnák, a görög mitológia jeleneteit etruszk motívumokkal ábrázoló domborművekkel, fedelükön a halott fekvő alakjával. Az urnákon ábrázolt arcok és fogadalmi célokra készített terrakottafejek egyéni vonásokat hordoznak. A bronzszobrászat néhány kimagasló alakja is római portréművészetet előlegezi meg. A karcolt tükrök, vésett kövek, arany ékszerek, bronz és terrakotta kisplasztika és a használati tárgyak közül is sok kimagasló darab akad, amik a pompeii művészetben nyernek folytatást. A vallási kultuszok néhány érdekes emléke is ebből a korból származik, (piacenzai bronzmáj, bronz augur, zágrábi múmiatekercs etruszk szertartásszöveggel). Az i. e. 1. században az etruszk nyelv kihalásával párhuzamosan a művészet végleg beolvadt az itáliai – római – kultúrába.
Az etruszk művészet és távoli visszhangjai a toszkániai művészetben
Nyugat-Eurázsiának vannak művészetekkel gazdagon rétegzett tájai. Ezek között is kiemelkedően kedvelt, ismert és csodált az a művészeti hagyomány, amely az egykori etruszk nép itáliai földjén a Kr. e. 1 évezredben létrejött. Az évezred elején érkeztek a fejlett keleti kultúrákat magukkal hozó hajósnépek Itália földjére, mocsarakat csapoltak le, kőből városokat építettek, gazdag ipart, fémművességet hoztak létre. A szomszédos itáliai törzsekkel versenyezve fejlődtek azzá az etruszk városi szövetséggé, amely a korai Rómának három királyt is adott. Később azonban az etruszkok alulmaradtak a latin törzsekkel vívott harcban és munkájuk beépült Római Birodalom műveltségébe. Róma első császára, Octavianus is, a későbbi Augusztusz császár, ősi etruszk családból származott. Etruszk család sarja volt a máig szép emlékű Mecénás, aki a fölvirágzó Róma költőit is támogatta.
A Római Birodalom meggyengülése, majd összeomlása után Itália városállamokra tagolódott. Tartományi nevén Toszkána az, amelyben az etruszk hagyományok mint-egy ismét föltámadtak és Firenze központtal a reneszánsz fölvirágzást adták Európának. A halhatatlan emlékű Michelangelo talán az az alkotó mester, aki örök időkre emlékezetessé tette számunkra az etruszk művészetet. Nemcsak a szobrászatban, hanem a festészetben és az építészetben is maradandót alkotott. Néhány alkotásáról elmondható, hogy folytatja az akkor már 2500 éves etruszk hagyományokat. Ennek legszebb példája az a szoborcsoport, amelyből Budapesten is legalább félszáz található a millenniumi főváros építészetének alkotásain. A két Medici-herceg síremlékére hasonló elrendezésű két szoborcsoportot faragott Michelangelo. A Sagrestia Nuova kápolnában látható műalkotások mellékalakjai az etruszk síremlékekről vett emberalakokhoz hasonlóan könyöklő helyzetben vannak ábrázolva. Tartásuk azonban sokkal feszültebb, életteljesebb, mint az etruszk szobrok. A Hajnal és az Alkony, a Nappal és az Éjszaka allegorikus szobrait azóta viszontlátjuk díszes ablakpárkányokon ma is, nem csak Budapesten, de szerte Európában. Az etruszk művészet, s folytatása a római és toszkánai művészet, gazdag tárháza a műveltségek rétegződésének. Az eurázsiai művészeteknek olyan ága ez, amely megőrizte szépségét és kifejezőerejét évezredeken át.
Az etruszk műveltségnek van egy másik ága is, amely Rómán át a reneszánszban megélt újbóli kibontakozással, máig hatol. Ez pedig a műszaki alkotás művészete. A keleti építészetből Nyugat-Eurázsiába elszármazott boltív már az etruszk városok építészetében megjelenik. Viaduktok épülnek boltíves szerkezettel. A mérnöki építészetet Róma fölvirágoztatja birodalomszervező munkája során. A nagy távolságokon át vizet szállító völgyhidak mellett a boltív a középületeken is elterjed, elsősorban kapuzatokon, de később már a nagy római színházépítmény, a cirkusz legfőbb díszítőeleme lesz. Legismertebb az Etruriával határos területen, Rómában megépült Kolosszeum boltívsora, de a Földközi-tenger medencéjét körbevevő római államoknak csaknem mindegyikében máig fönnmaradt, ha romos állapotban is, egy-egy ilyen építészeti tanú arról, hogy egy rendkívül fejlett műveltségű nép találmányait, vívmányait, életminőségét egy-egy szervező birodalom sokak számára elérhetővé teheti. Ez a műszaki művészeti szál az, amely szintén nagyszerű alkotóban csúcsosodik ki a reneszánsz idején: Leonardo da Vinciben. Az ő gépei, mozgástanulmányai, tervei és megvalósított szerkezetei is mind az egykori fejlett etruszk műveltség időben már távoli, de erejében annál elevenebb hatásáról tanúskodnak.
Az etruszkok, Hérodotosz leírása szerint, a kisázsiai Lüdiából vándoroltak itáliai letelepedésük helyére. A krétai állam fölbomlása után a Földközi-tengeren a tengeri népek hajósai tartották rettegésben a parti népeket. Egyiptom többször visszaverte a Tengeri Népek támadásait, ahogy ez fölirataikon szerepel. Kis-ázsiai szülőföldjükön több olyan régészeti és épített emlék ismert, ami megerősíti e népcsoport eredetét. Összetett hagyományaik jelentős számú mezopotámiai művészeti örökséget is megőriztek. Ilyen az állatküzdelmi jelenetek ábrázolása, a leginkább szkíta művészeti körből ismert fejedelmi aranyékszer, a pektorál, és ilyen az arclemezes szemfedő is. A fejlett fémművesség is kis-ázsiai eredetű hagyományuk. Jelentős vasipart fejlesztettek ki az etruriai Elba-szigeti vasbányák kiaknázásával.
Van néhány feltűnően kimagasló művészeti alkotásuk, mely átvészelte az évezredeket. Egyik ilyen mestermű az arezzói oroszlán, a másik a római (kapitóliumi) anyafarkas, melyhez később Pollaiulo készítette el a két római városalapítónak, Romulusznak és Rémusznak a gyermekszobrát, már a reneszánsz idején. Mesterművek az egykori városfalak is, s az azokon nyitott díszes kapuk, faragott kőből épített házaik és síremlékeik. Ezeket félgömb boltozat fedte, kívül földdel borították be őket. Festészetük ezekben a sírkamrákban tanulmányozható. Stílusa és gazdagsága a krétaihoz és a dél-itáliaihoz mérhető. Jól ismertek a Vezúv kitörésekor elpusztult Pompeji és Herkulaneum falfestményei. Ezek párjai találhatók meg az etruriai sírkamrákban. Számtalan hétköznapi eszközünk legkorábban az etruszkoknál található meg. Összegzésként elmondhatjuk, hogy az etruszkok a fejlett őskori és ókori kelet műveltségét hozták magukkal s terjesztették el Itáliában.
Államszervezetük a városállamok szövetsége volt. A város építését törvények szabályozták. A városfal helyét szertartásos tevékenységgel jelölték ki, szántották körbe. A kapuzat helyén fölemelték az ekét, mert azon a helyen később is átjárás történt. Két merőleges utat jelöltek ki a város tengelyéül: egy észak-déli és egy kelet-nyugati irányút. A kettő találkozásánál szent kutat ástak. A megépített falat gondosan őrizték, megközelíteni sem volt szabad. A közép-itáliai pásztornépekből formálódó rómaiak fokozatosan hódították meg az etruszk városokat. A mai Róma területén egykor több etruszk város állt. A legismertebb Veii, itt maradt fönn a szép arcú veii Apolló szobor az etruszk templom homlokzatáról. Az etruszk templom más szerkezetű volt, mint a görögök temploma – más hagyományokból táplálkozott építészetük. Oszlopok által tartott nyitott előcsarnok állt a zárt belső szentély előtt. A szentélyben etruszk istenhármas szobra állt. Ezt az istenhármast, Juno, Jupiter és Minerva alakjában már római istenekkel, később a rómaiak is átvették.
Források, irodalom
- Stefano Giuntoli – Tatiana Pedrazzi: Föníciai és etruszk művészet – Corvina K. Bp.2008. – ISBN 978-963-13-5689-2
- Massimo Pallottino: Az etruszkok (bő szakirodalommal és kiegészítő tanulmányokkal) – Gondolat K. Bp. 1980. – ISBN 963-280-746-4
- Luca Mazetti: ROM (p. 74: Das Nationale Etruskermuseum Vila Giulia és p. 86: Die Diokletiansthermen) – 2003. Roma, Ed. Electa – ISBN 88-370-2070-8
- ↑ Heurgon: Heurgon, Jacques. Daily Life of the Etruscans. London: Phoenix Press (2002). ISBN 1 84212 592 3
- A. M. Liberati – F. Bourbon: Az ókori Róma (p. 20-58.) – Officina K. Bp. 2006. – ISBN 963-9705-02-0
- T. Cornell – J. Matthews: A római világ atlasza (p. 17-23.) – Helikon K. Bp. – ISBN 963-208-626-0
- Művészeti lexikon I–IV. Főszerk. Zádor Anna, Genthon István. 3. kiad. Budapest: Akadémiai. 1981–1983.
- [1] Artner T. (1979): Az ókor művészete. Móra, Budapest
- [2] Bakay K. (1997, 1998): Őstörténetünk régészeti forrásai. I. II. Miskolc
- [3] Beke L. (1987): Műalkotások elemzése. Tankönyvkiadó, Budapest
- [4] Bérczi Sz., Bérczi K., Bérczi Zs., Kabai S. (2003): Coloring Booklet Series about the Arts of Central Eurasia with Rich Heritage of Ethnomathematical Ornamental Arts. Symmetry: Culture and Science, 12. No. 1-2. p. 231-239.
- [5] Castiglione L. (1971): Római művészet. Corvina, Budapest
- [6] Götz L. (1995): Keleten kél a Nap. Püski, Budapest
- [7] Hajnóczi Gy. (1973): Az építészet története. Ókor. Tankönyvkiadó, Budapest
- [8] Hood, S. (1978): The Arts in Prehistoric Greece. Penguin, Harmondsworth
- [9] Huszka J. (1930): A magyar turáni ornamentika története. Pátria, Budapest
- [10] Huyghes, R. (1971): Formes et Forces. Flammarion, Paris
- [11] Kenediné Szántó L. (1977): Az etruszkok nyomában. Corvina, Budapest
- [12] László Gy. (1974): A népvándorláskor művészete Magyarországon. Corvina, Budapest
- [13] Lükő G. (1993): Az ige, a magyar ige. Zöldövezet, 2. szám. 48. old.
- [14] Pogány F. (1965): Szobrászat és festészet az építőművészetben. Műszaki, Budapest
- [15] Pogány F. (1971): Firenze. Corvina, Budapest
- [16] Pogány F. (1967): Róma. Corvina, Budapest
- [17] Pogány F. (1973, 1975): Itália építészete. I-II. Corvina, Budapest
- [18] Szentkirályi Zoltán – Détshy Mihály: Az építészet rövid története
- [19] Vayer L. (1982): Az itáliai reneszánsz művészete. Corvina, Budapest
- [20] Vickers, M. (1985): A római világ. Helikon, Budapest
- [21] Warren, P. (1989): Az égei civilizációk. Helikon, Budapest
- sulinet.hu
- Sztudva Vilmos: Az etruszk granuláció
Külső hivatkozások
- http://enciklopedia.fazekas.hu/tarsmuv/romai.htm
- Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap