Kalmus József
Kalmus József | |
Pályafutás | |
Műfajok | táncdal, pop, pop-rock, beat |
Hangszer | ének |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Kalmus József énekes.
Élete
Már gyerekként énekelt. Apja és idősebb bátyja - Expressz, Studió 11 tagjai, profi zenészek voltak. Idősebb bátyja, Pál gyermekei szintén folytattak zenei tanulmányokat.
Autodidakta módon zenélt. Megtanult szaxofonozni és dobon játszani.
1972-ben a Ki mit tud?-on szólistaként indult, a Virginia együttes kísérte Szigeti Edittel. Országos középdöntőig jutott. Az 1972-es Táncdalfesztiválon önálló előadóként indult, ahol Bágya András – Szécsi Pál Féltékenység című dalát adta elő. a dal kislemezre is került[1].
Az M7 együttes egyik alapító tagja volt Kisfaludy Andrással (Kex), Tihanyi Gyulával és Rusznák Ivánnal együtt[2].
Az M7 együttessel itthon és külföldön egyaránt turnézott.
1983 őszén megalakult a Nino együttes, "New Romantic" stílusú együttes, melyben már szerzőként is közreműködött. 1987-ben vendéglátó szektorra cserélték a hazai bizonytalan kilátásokat. Rövid idővel később feloszlottak.
1992-ben meghívást kapott Felkai Miklós gitárostól éppen épülő blues-rock együttesébe. Fesztiválokon, rock- és blues-kocsmákban zenéltek. 1997-ig "Felkai Blues Brothers" néven működtek[3].
Turnézott más zenészekkel, énekesekkel is – többek között – Zalatnay Saroltával.
1997-től – énekesként – a Felkai Jam együttes tagja lett. Több száz koncertet adott már a zenekar, a legkisebb kocsmáktól a legnagyobb helyekig, például a Tabánban, a Petőfi Csarnokban, a Sziget kis- és nagyszínpadán, Efott-on, a Paksi Blues Fesztiválon, különböző motoros és egyéb fesztiválokon.
Jegyzetek
Források
- passzio.hu,
- Felkai Jam Felkai Jam,
További információ
- icecreambluesband.com Archiválva 2018. augusztus 27-i dátummal a Wayback Machine-ben,
- www.zeneszoveg.hu,
- M7 együttes[halott link],
- M7 együttes honlapja,
- https://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/33194/kalmar-pal/eloadok/egyuttes/1024/m7-dalszovegei.html
- kalmus2.html Archiválva 2016. március 5-i dátummal a Wayback Machine-ben,
- Könnyűzenei portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap