Koós Kovács István

Ez a szócikk a romániai magyar íróról, költőről, újságíróról és szerkesztőről szól. Hasonló címmel lásd még: Kovács István (egyértelműsítő lap).
Koós Kovács István
Élete
Született1910. augusztus 17.
Zilah
Elhunyt1937. szeptember 12. (27 évesen)
Kolozsvár
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)vers, próza

Koós Kovács István (Zilah, 1910. augusztus 17. – Kolozsvár, 1937. szeptember 12.) író, költő, újságíró, szerkesztő.

Életútja

Középiskolát szülővárosában és Nagykállóban végzett, a kolozsvári egyetem magyar szakos hallgatója volt. A kolozsvári Friss Újság, majd a Keleti Újság és Magyar Újság munkatársa, a Hitel 1935-ös első évfolyamát felelős szerkesztőként és kiadóként jegyezte.

Első verseivel még diák korában az Ifjú Erdély és a Szilágyság hasábjain jelentkezett, első novelláját (Ficsúr) 1927-ben a nagykállói hetilap közölte. Parasztművész című kisregényét a Keleti Újság jelentette meg. Versei jelentek meg az Erdélyi Helikonban, ugyanitt elbeszélései is, köztük az Isten szegény költője, ezeknek hősei lelki konfliktusokkal küzdő, a tragikum felé sodródó kisemberek. Ugyanez a világa a Keleti Újságban Négyszemközt rovatcím alatt megjelent publicisztikájának is. Korai halála választékos stílusművész pályáját törte ketté. Az Erdélyi Helikon költői című antológia (1973) négy versét közölte újra (A föld hibás, Aranyom, nem én; Bozótban; Beszéd egy tengerikagylóhoz; Szerelem).

Társasági tagság

  • A kolozsvári Ady Endre Társaság tagja

Források

  • Romániai magyar irodalmi lexikon: Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés III. (Kh–M). Főszerk. Dávid Gyula. Bukarest: Kriterion. 1994. ISBN 973-26-0369-0  

További információk

  • Szenczei László: Koós-Kovács István 1910-1937. Erdélyi Helikon, 1937/8. 629–631. o. Online hozzáférés
  • Kovács Károly: Katona és Koós. A Hét, 1977/36. 6.o. Online hozzáférés Archiválva 2021. július 9-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • Erdély Erdély-portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap