Majzon László

Majzon László
Életrajzi adatok
Született1904. január 12.
Érsekújvár
Elhunyt1973. július 19. (69 évesen)
Budapest
Ismeretes mint

Majzon László (Érsekújvár, 1904. január 12. – Budapest, 1973. július 19.) - geológus, palentológus, c. egyetemi tanár, a föld- és ásványtani tudományok doktora (1958)

Életrajza

Majzon László 1904. január 12-én született Érsekújváron. 1933-ban a budapesti tudományegyetemen szerzett bölcsészdoktori oklevelet földtanból, őslénytanból és földrajzból. 1932-től geológus a Magyar Állami Földtani Intézetnél, ahol a mélyfúrási anyagfeldolgozó laboratórium megszervezésével és vezetésével, főleg a kőolajkutató mélyfúrások anyagából kikerült mikropaleontológiai (parányőslénytani) anyag, elsősorban Foraminiferák feldolgozásával szerzett érdemeket. 1948-ban magántanárrá habilitálták a budapesti tudományegyetemen, majd 1953-ban c. egy.-i tanár lett. 1950-től 1952-ig a Földtani Intézet igazgatója volt, megbízták az olajkutatás tudományos laboratóriumának szervezésével. Itt dolgozott 1965-ben való nyugdíjazásáig, majd tanácsadó lett.

A Bükkszéki mélyfúrások (Budapest, 1940) című monográfiájában úttörő jelentőségű a Bükk hegységi Fusulinák leírása. A II. világháború alatt térképező geológusként is dolgozott Erdélyben, erről számos értekezést is írt. Élete végén foglalkozott tudománytörténettel is.

1966-ban megjelent kézikönyvének irodalomjegyzékében 89 nyomtatásban megjelent dolgozata és közel 50 kézirat szerepelt

Kitüntetései

Főbb munkái

  • A Bükkszéki mélyfúrások (Budapest, 1940)
  • Adatok egyes kárpátaljai flis-rétegekhez, tekintettel a Globotruncanákra (Földtani Intézet Évkönyve, 1943);
  • Foraminifera-vizsgálatok (Budapest, 1966)

Források

  • Magyar életrajzi lexikon
Sablon:MÁFI-igazgatók
  • m
  • v
  • sz
Magyar Királyi Földtani Intézet
Hantken Miksa (1869–1882)  •  Böckh János (1882–1909)  •  id. Lóczy Lajos (1909–1919)  •  Szontagh Tamás (1919–1923)  •  Pálfy Móric (1923–1925)  •  Nopcsa Ferenc (1925–1928)  •  Timkó Imre (1928–1929)  •  Böckh Hugó (1929–1931)  •  Emszt Kálmán (1931–1932)  •  ifj. Lóczy Lajos (1932–1946)  •  Vigh Gyula (1944–1946)
Magyar Állami Földtani Intézet
Szalai Tibor (1946–1950)  •  Vitális Sándor (1950)  •  Majzon László (1950–1952)  •  ifj. Noszky Jenő (1952)  •  Balogh Kálmán (1953)  •  ifj. Noszky Jenő (1953–1956)  •  Kretzoi Miklós (1956–1958)  •  Fülöp József (1958–1969)  •  Konda József (1970–1979)  •  Hámor Géza (1979–1991)  •  Gaál Gábor (1991–1996)  •  Brezsnyánszky Károly (1996–2006)  •  Kordos László (2007–2010)  •  Chikán Géza (2010)  •  Fancsik Tamás (2010–2012)
Magyar Földtani és Geofizikai Intézet
Fancsik Tamás (2012–)
A megbízott igazgatók dőlt betűvel szedve szerepelnek a listában.
Nemzetközi katalógusok
  • VIAF: 5986158127392115150004
  • GND: 1257655612