Makói Panoptikum

A Makói Panoptikum egy kiállítás Makón, ami a Korona Szállóban található.

A panoptikum a település piacterét mutatja be a 20. század eleji állapotában Tóth Ferenc helytörténésznek, a város díszpolgárának útmutatásai alapján. Története a 2006-os Hagymafesztiválig nyúlik vissza, akkor mutatták be először az Első Makói Panoptikum és Látványda névre keresztelt műsort. Az előadás korhű jelmezbe öltözött színészek segítségével rövid jeleneteket mutatott be a régi Makó életéből. 2008 januárjában elkészültek a bábuk és a kiállítási tárgyak. A város önkormányzata pályázati pénzből fedezte a költségeket.

A tárlat a főteret ábrázolja, ahol találkoztak az aradi, hódmezővásárhelyi és szegedi utak. Különleges adottságának köszönhetően évszázadokon keresztül a társasági élet központja volt. Itt cserélt gazdát a zöldség, mindenféle áru, de még a házicseléd is.

A kiállításon a díszleten és bábukon túl régi képeslapok, archív felvételek, a főtér makettje is megtalálható. Elektronikus formában a látogatók hagymás ételek receptjei között böngészhetnek, de megismerhetik a város történelmét is.

Az önkormányzat szándékai szerint a panoptikumot még legalább öt másik jelenettel bővítené, és tervek között szerepel, hogy végleges helyet kapjon a kiállítás.

Források

  • A helyi piacot idézi az új makói panoptikum Archiválva 2008. április 3-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • Megnyílt Makó panoptikuma Archiválva 2008. szeptember 29-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • Makói Panoptikum c. kiadvány
Sablon:Makó látnivalói
  • m
  • v
  • sz
Templomok
Bogárzói templom · Csanád vezér téri kápolna · Evangélikus templom · Görögkatolikus temetőkápolna · Görögkatolikus templom · Kálvária-kápolna · Református imaház · Református ótemplom · Ortodox zsinagóga · Újvárosi római katolikus templom · Újvárosi református templom · Szent Anna-kápolna · Szent István-kápolna · Szent István-plébániatemplom
Épületek
Autóbusz-pályaudvar · Bagolyvár · Bérpalota · Bíróság · Búza utcai bölcsőde · Csendőrségi palota · Dózsa–Felletár-ház · DMKE internátus · Első polgári leányiskola · Erdei János Sportcsarnok · Erzsébet árvaház · Gazdasági ismétlőiskola · Hagymatikum (gyógyfürdő) · Hagymaház · József Attila Gimnázium · Juhász- (Bán-) ház · Kállai Éva Kollégium · Katolikus fiúiskola · Korona Szálló · Közhivatalok Háza · Lonovics-kúria · Pénzügyi palota · Polgári leányiskola · Postapalota · Pulitzer József Kollégium · Református polgári fiúiskola · Régi rendőrség · Régi városháza · Takarékpénztár · Városháza
Múzeumok, kiállítóhelyek
Espersit-ház · József Attila Múzeum · Kútmúzeum · Panoptikum · Sportmúzeum · Szikszai-Szirbik-emlékház · Városház Galéria
Szobrok és emlékművek
1956-os emlékmű · Árvízi emlékmű  · Bartók Béla · Batka István · Csókási emlékhely · Dobsa Lajos · Erdei Ferenc (Erdei Ferenc tér) · Erdei Ferenc (Posta utca) · Erzsébet királyné · Fátyol Misi · Fekvő nő · Galamb József (Széchenyi tér) · Galamb József (szakképző iskola) · Hagymaszobor · Hollósy Kornélia · Hősi emlékmű · Igási emlékoszlop · Immaculata-szobor · II. János Pál · József Attila · Juhász Gyula · Kavicson ülő lány · Kossuth Lajos · Rákosi emlékoszlop · Második világháborús emlékmű · Megfáradt ember · Megriadt nő · Mementó-szobor · Múzsák kútja · Návay Lajos · Návay Tamás · Olimpiai emlékoszlop · Öcsi-szobor · Páger Antal · Petőfi Sándor · Pulitzer József · Puttó-szobor · Ságvári Endre · Szabó György · Szentháromság-szobor · Szent Anna · Szent István · Szirbik Miklós · Támaszkodó női akt · Tóth Aladár
Természeti értékek
Plasztikák
Utcák és terek
Csanád vezér tér · Makovecz tér · Posta utca · Széchenyi tér · Szent István tér