S431-es személyvonat

S431-es személyvonat
←  S431 
 S432  személyvonat
 S440  →
Státuszaktív
Első járat2014. december 14.
Jelenlegi üzemeltetőMÁV-START Zrt.
Vonal kezdeteDunaújváros
Vonal végeSimontornya
Állomások száma14
Távolság42 km
Utazási idő40 perc
JáratsűrűségNapi 6 pár
Osztályokcsak másodosztály
Mozgássérült-szállításaz állomások nem akadálymentesítettek
Vasúti járműBzmot
VasútvonalMezőfalva–Rétszilas-vasútvonal
Sablon • Wikidata • Segítség

Az S431-es személyvonat egy Fejér vármegyében közlekedő személyvonat Dunaújváros és Simontornya vasútállomások között. A járatok ötjegyű mellékvonali vonatszámot viselnek, amely 347-tel kezdődik. A járatok teljes egészében Bzmot motorvonatokból állnak.

Története

2013-ban elkezdték bevezetni a viszonylatjelzéseket a budapesti elővárosi vasútvonalakon, majd kis részben az országos vasúti közlekedésben is. Az augusztusi próbaüzemet követően december 15-től először a Déli pályaudvarra érkező összes vonat kapott S-, G- vagy Z- előtagot (Személy, Gyors, Zónázó) és két számból álló utótagot, majd 2014-ben az összes többi budapesti elővárosi vonat, illetve néhány egyéb járat, köztük ez is. A Budapestet érintő vonatok két, míg a fővárost nem érintő vonatok három számjegyű számokat kaptak. Ezen logika mentén a vasútvonal számozása alapján a 43-as számú vasútvonalon közlekedő, addig elnevezés nélküli, Dunaújváros és Cece közt közlekedő személyvonat 2014. december 14-én S432-es jelzést kapott.[1]

2020. június 6-ától 2022. június 30-ig a járványhelyzetre és az amiatt jelentősen visszaesett utasforgalomra hivatkozva ideiglenes járványügyi menetrendet vezettek be a vonalon, amiben csak egy vonatpárt közlekedett Dunaújváros és Cece között, a többi járaton vonatpótló autóbuszok közlekedtek.[2]

Jegyzetek

  1. Kísérleti viszonylatszámok menetrendváltástól. vonatosszeallitas.hu, 2014. november 7. (Hozzáférés: 2020. november 2.)
  2. Ideiglenes járványügyi menetrendek a regionális vasútvonalakon is. mavcsoport.hu. MÁV-csoport, 2020. május 28. [2022. április 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. január 22.)

Források

  • S431. mavcsoport.hu. MÁV-START Zrt. (Hozzáférés: 2023. december 31.) (PDF)
  • S431 útvonalai és menetrendje. utas.hu. Közlekedéstudományi Intézet (Hozzáférés: 2023. december 31.)
  • S431 útvonalai és menetrendje. go.bkk.hu. Budapesti Közlekedési Központ (Hozzáférés: 2022. október 29.)
  • Járművek a S431 viszonylat forgalmi számain. online.winmenetrend.hu. WinMenetrend Online (Hozzáférés: 2022. október 29.)
  • Kerékpárszállítás Archiválva 2022. július 17-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • Ideiglenes járványügyi menetrendek Archiválva 2022. április 27-i dátummal a Wayback Machine-ben
Sablon:Számozott vasúti viszonylatok
  • m
  • v
  • sz
Számozott vasúti viszonylatok Magyarországon
Budapesti HÉV
Budapesti elővárosi vonatok
  •  S10 
  •  G10 
  •  S12 
  •  S20 
  •  S21 
  •  S25 
  •  G25 
  •  Z25 
  •  S30 
  •  G30 
  •  Z30 
  •  S34 
  •  S35 
  •  S36 
  •  S40 
  •  G40 
  •  S42 
  •  Z42 
  •  G43 
  •  G44 
  •  S50 
  •  G50 
  •  Z50 
  •  S60 
  •  G60 
  •  Z60 
  •  S70 
  •  G70 
  •  Z70 
  •  S71 
  •  G71 
  •  S72 
  •  Z72 
  •  S76 
  •  S80 
  •  G80 
Egyéb számozott viszonylatok
  •  S74 
  •  S77 
  •  S150 
  •  S210 
  •  S220 
  •  S225 
  •  S250 
  •  S431 
  •  S440 
  •  S506 
  •  S750 
  •  S780 
  •  S790 
  •  S820 
Ideiglenes viszonylatok
  •  G12 
  •  S57 
  •  Z57 
Megszűnt viszonylatok
  •  X10 
  •  G34 
  •  Z40 
  •  S41 
  •  G42 
  •  S51 
  •  G72 
  •  Z80 
  •  S87 
  •  S104 
  •  S432 
  •  S450 
  • Vasút Vasútportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap