Téti kistérség

A Téti kistérség

A Téti kistérség, Győr-Moson-Sopron megye. Központja: Tét.

Fekvése

A Téti kistérség a Nyugat-Dunántúli régióban, Győr-Moson-Sopron megye délí részén helyezkedik el. Folyói a Rába és a Marcal folyó. A terület nagy része a Kisalföldön, kis része pedig a Dunántúli-középhegyszégen terül el. Területén erdők, mezők és szántóföldek találhatóak.

Története

Tét 1771-ben lett járási székhely és 183 éven át 16 település tartozott vonzáskörzetébe. A rendszerváltással kapták meg a települések az önállóságukatés önkormányzatokat hoztak létre. 1994-ben hozták létre a kistérségi besorolást. 1998-ban a Győri kistérségből kivált a Téti kistérség. 1999-ben Tét nagyközség pályázott a városi cím megszerzésére, majd 2001-ben Tét városi rangot kapott. Igazi változást a kistérségek megállapításárol szóló kormányrendelet hozott, amely alapján 2004. január 1-től 19 önkormányzat, Téti székhellyel létrejött a Téti kistérség.

Települései

Árpás Bodonhely Csikvánd Felpéc Gyarmat
Gyömöre Győrszemere Kajárpéc Kisbabot Mérges
Mórichida Rábacsécsény Rábaszentmihály Rábaszentmiklós Sobor
Sokorópátka Szerecseny Tényő Tét

Nevezetességei

A 19 település számos látnivalóval rendelkezik. Szőlős pincék, présházak, műemléki templomok, kastélyok. A térségben az erdők és folyók túrázásra alkalmasak. Szállási lehetőség több településen is található.

  • Árpás - Árpád-kori Szent Jakab templom
    Árpás - Árpád-kori Szent Jakab templom
  • Csikvánd - Pincesor, présházak
    Csikvánd - Pincesor, présházak
  • Kisbabot - Felújított parasztház
    Kisbabot - Felújított parasztház
  • Mérges - Evangélikus templom
    Mérges - Evangélikus templom
  • Mórichida - Felújított parasztház
    Mórichida - Felújított parasztház
  • Rábaszentmihály - Szent Mihály római katolikus templom
    Rábaszentmihály - Szent Mihály római katolikus templom
  • Rábaszentmiklós - Árpád-kori Szent Miklós-körtemplom
    Rábaszentmiklós - Árpád-kori Szent Miklós-körtemplom
  • Sobor - Kastélyszálló
    Sobor - Kastélyszálló
  • Tét-Tétszentkút - Páduai Szent Antal templom
    Tét-Tétszentkút - Páduai Szent Antal templom

Külső hivatkozások

Ez a magyar közigazgatási egységgel kapcsolatos lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!
Sablon:Téti kistérség
  • m
  • v
  • sz
A Téti kistérség települései
Árpás •  Bodonhely •  Csikvánd •  Felpéc •  Gyarmat •  Gyömöre •  Győrszemere •  Kajárpéc •  Kisbabot •  Mérges •  Mórichida •  Rábacsécsény •  Rábaszentmihály •  Rábaszentmiklós •  Sobor •  Sokorópátka •  Szerecseny •  Tényő •  Tét