Komolyabb junior karrierjét az OHL-es Sault Ste. Marie Greyhoundsban kezdte 1999-ben. Ebben a csapatban 2003-ig játszott. Közben a 2002-es NHL-drafton a Dallas Stars kiválasztotta őt a második kör 43. helyén. Felnőtt pályafutását az AHL-es Utah Grizzliesben kezdte és 40 mérkőzésen szerepelt majd felkerült az NHL-be a Starsba 27 mérkőzésre. A következő évet az AHL-es Hamilton Bulldogs játszotta végig mivel az NHL-ben lockout volt. 2005. óta teljes értékű tagja a Dallas Starsnak. Képviselte hazáját a 2006-os jégkorong-világbajnokságon. A 2011–2012-es szezon második mérkőzésen, október 8-án játszotta az 500 mérkőzését az NHL-ben és egyben a Starsban. A rájátszásba ismét nem jutott be a csapat. A következő bajnoki év lockouttal kezdődött és sokáig úgy tűnt, hogy ismét elmarad a szezon, ám a vezetőknek sikerült megegyezniük és január elején elindult a szezon. Ebben az évben a lehetséges 48 mérkőzésből 44-et játszott. A rájátszásba nem jutottak be. A 2013–2014-es szezonban jól ment neki a játék, 9 gólt ütött és +10-es mutatója volt, ami a legjobb a pályafutása során. 14 mérkőzésről hiányzott december 7. és január 4-e között sérülés miatt. 2008 óta először bejutottak a rájátszásba, de az első körben kiestek.
Karrier statisztika
Alapszakasz
Rájátszás
Szezon
Csapat
Liga
MSz
G
A
P
B
MSz
G
A
P
B
1999–2000
Sault Ste. Marie Greyhounds
OHL
54
16
30
46
77
15
3
7
10
12
2000–2001
Sault Ste. Marie Greyhounds
OHL
58
14
27
41
105
—
—
—
—
—
2001–2002
Sault Ste. Marie Greyhounds
OHL
47
9
39
48
38
6
2
2
4
4
2002–2003
Sault Ste. Marie Greyhounds
OHL
57
20
33
53
128
1
0
0
0
2
2003–2004
Utah Grizzlies
AHL
40
8
6
14
76
—
—
—
—
—
2003–2004
Dallas Stars
NHL
27
1
5
6
14
1
0
0
0
0
2004–2005
Hamilton Bulldogs
AHL
78
7
27
34
109
4
0
1
1
2
2005–2006
Dallas Stars
NHL
81
3
11
14
87
3
0
0
0
0
2006–2007
Dallas Stars
NHL
74
4
8
12
63
7
1
0
1
4
2007–2008
Dallas Stars
NHL
82
5
19
24
85
18
1
0
1
20
2008–2009
Dallas Stars
NHL
75
7
18
25
73
—
—
—
—
—
2009–2010
Dallas Stars
NHL
77
6
16
22
25
—
—
—
—
—
2010–2011
Dallas Stars
NHL
82
8
19
27
34
—
—
—
—
—
2011–2012
Dallas Stars
NHL
79
4
21
25
42
—
—
—
—
—
2012–2013
Dallas Stars
NHL
44
4
9
13
14
—
—
—
—
—
2013–2014
Dallas Stars
NHL
67
9
16
25
38
6
2
3
5
16
2014–2015
Dallas Stars
NHL
68
16
22
38
34
—
—
—
—
—
2015–2016
Chicago Blackhawks
NHL
29
0
6
6
8
—
—
—
—
—
2015–2016
Pittsburgh Penguins
NHL
53
6
16
22
26
15
1
5
6
10
2016–2017
Pittsburgh Penguins
NHL
56
5
14
19
37
21
1
4
5
24
2017–2018
Detroit Red Wings
NHL
77
9
7
16
36
—
—
—
—
—
2018–2019
Detroit Red Wings
NHL
44
2
6
8
12
—
—
—
—
—
OHL-összesített
216
59
129
188
348
22
5
9
14
18
NHL-összesített
1,015
89
213
302
628
71
6
12
18
74
Források
Statisztika
Statisztika
Statisztika
Statisztika
Videók
Sportportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap