Zilai János

Zilai János
Életrajzi adatok
Született1929. február 3.
Gyöngyös
Elhunyt2009. május 19. (80 évesen)
Ismeretes mintkertészmérnök
HázastársKovács Anna
Pályafutása
Szakterületszőlészet

Zilai János (Gyöngyös, 1929. február 3. – 2009. május 19.[1][2][3]) magyar kertészmérnök, szőlész, egyetemi tanár.

Életpályája

1929. február 3-án született Gyöngyösön, id. Zilai János és Zörög Anna fiaként. Felsőfokú tanulmányait 1947-ben kezdte meg a budapesti Agrártudományi Egyetemen (a későbbi Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem jogelődjén), majd 1958-1960 között mezőgazdasági tanárképzőt is végzett a fővárosban.

1951-től 1981-ig az Agrártudományi Egyetem Szőlőtermesztési Tanszékén oktatott többféle munkakörben, utolsó egyetemi beosztása egyetemi tanár volt. 1982-től 1989-ig, nyugdíjazásáig a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet igazgatója volt. 1966-ban kapta meg a mezőgazdasági tudományok kandidátusa fokozatot, 1987-ben pedig a mezőgazdasági tudományok doktorává nevezték ki.

Nem kis része volt abban, hogy Báthori Tibor, az ő segítsége révén sikeres borásszá válhatott, és később, a rendszerváltás körüli években szinte egymaga tette országosan ismertté az Etyek–Budai borvidék, illetve a hazánkban az akkor még szinte újdonságnak számító chardonnay szőlőfajta nevét.[4]

Kutatási területe

Elsősorban a szőlőszaporítás biológiai tényezőivel, és a szőlőfajták termesztési értékének kutatásával foglalkozott.

Szervezeti tagságai

A Magyar Tudományos Akadémia Kertészeti Bizottságának tagja, egy időben a szőlőtermesztési albizottság elnöke volt, emellett tagja volt a Szegedi Akadémiai Bizottságnak is.

Művei

Mintegy 130 könyv, könyvrészlet, tudományos dolgozat és szakcikk szerzője volt, általában társszerzőkkel, ezen belül főleg Csepregi Pállal. Fő műveik az öt kiadást megért Ampelográfia, valamint az 1988-ban kiadott Szőlőfajta-ismeret és -használat.

  • A szőlőfajták értékmérő tulajdonságainak számítógépes értékelése és azok eredményei
  • A termőrefordítás hatása a szőlőlevelek NPK tartalmára
  • A tárolási módok hatása szőlővesszők beltartalmi változására és az eredési százalékra
  • Az évjárat hatása a szőlő (must) titrálható savtartalmára
  • Csikmádéfalvi Istvánffi Gyula, az Ampelológiai Intézet megalapítója
  • Házikerti kézikönyv
  • Kertészeti növények termesztése és növényvédelme 1.
  • Miklós-telep létesítésének előzményei
  • Szőlőfajtáink
  • Szőlőtermesztés 3. Fajtaismeret és fajtahasználat
  • Újabb tapasztalatok az SzMg2 természetes növényi bioregulátor alkalmazásával

Családja

1955-ben kötött házasságot, felesége Kovács Anna. Két gyermekük született: János (1956) és Zoltán (1959).

Jegyzetek

  1. Archivált másolat. [2017. február 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. február 3.)
  2. Archivált másolat. [2017. február 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. február 3.)
  3. PIM.hu
  4. Weér Yvo: Etyek apja, a chardonnay bábája. borboy.blog.hu, 2010. május 14. (Hozzáférés: 2017. január 18.)

Források

  • Magyar és nemzetközi ki kicsoda 1992. Biográf, Budapest.
  • A Kertészettudományi Kar Szőlészeti és Borászati Intézet Szőlészeti Tanszékének története, Budapesti Corvinus Egyetem. Hozzáférés: 2016. január 18.

További információk

  • Magyar Bor Akadémia Almanach 1992-2002. Szerk. Lelkes Lajos et al. Magyar Bor Akadémia-Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2002.
  • Ki kicsoda 2000. Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon, csaknem 20000 kortársunk életrajza. Főszerk. Hermann Péter, vál., szerk. A. Gergely András, Bp., Biográf Kiadó–Greger Média Kft., 1999.
Nemzetközi katalógusok
  • WorldCat: E39PBJrmf3rBTYbQt3CbTkBXVC
  • VIAF: 121462214
  • OSZK: 000000018107
  • NEKTÁR: 34289
  • PIM: PIM124637
  • LCCN: n86838775
  • ISNI: 0000 0001 1086 5639