A magyar labdarúgó-válogatott mérkőzései 2000-ben
A magyar labdarúgó-válogatott 2000-ben 9 mérkőzést játszott. Az esztendő utolsó találkozója, a Macedónai elleni barátságos mérkőzés a szünetben félbeszakadt. Az évben mindössze két tétmérkőzést játszott a válogatott, ezeket a 2002-es labdarúgó-világbajnokság selejtezőinek keretein belül rendezték meg. Olaszország ellen a Bicskei Bertalan irányította csapat hatalmas meglepetésre 2–2-es döntetlen tért el, Horváth Ferenc két gólt szerzett, míg az olaszok mindkét gólja Filippo Inzaghi nevéhez fűződik. A második vb-selejtezőn Litvánia ellen idegenben 6–1-es győzelmet aratott a magyar nemzeti csapat, azon a mérkőzésen Fehér Miklós mesterhármast szerzett. A válogatott mérlege 3 győzelem (Észak-Írország, Izrael és Litvánia ellen, valamint a Macedónia elleni félbeszakadt mérkőzés is 1–0-s magyar vezetésnél ért véget), 4 döntetlen (Lengyelország, Szaúd-Arábia, Ausztria és Olaszország ellen, és mindössze 1 vereség, az Ausztrália elleni első találkozón. Az évben négy játékos szerzett gólt: Horváth Ferenc volt a legeredményesebb 7 találattal, Fehér Miklós 4, Illés Béla 3, Lisztes Krisztián pedig egyszer volt eredményes.
Eredmények
Barátságos mérkőzés
2000. február 23. |
Magyarország ![]() | 0–3 | ![]() |
---|---|---|
(0–1) (Jegyzőkönyv[halott link]) Részletek | Laybutt ![]() Skoko ![]() Moore ![]() |
Barátságos mérkőzés
Barátságos mérkőzés
2000. április 26. 20:00 |
Észak-Írország ![]() | 0–1 | ![]() |
---|---|---|
Healy ![]() | (0–0) Jegyzőkönyv Részletek | Horváth F. ![]() Fehér Cs. ![]() Sebők V. ![]() |
Barátságos mérkőzés
Magyarország ![]() | 2–2 | ![]() |
---|---|---|
Horváth F. ![]() ![]() | (1–0) Jegyzőkönyv Részletek | Talal ![]() el-Dzsáber ![]() |
Barátságos mérkőzés
2000. június 3. 18:00 |
Magyarország ![]() | 2–1 | ![]() |
---|---|---|
Illés ![]() Horváth F. ![]() | (0–0) Jegyzőkönyv Részletek | Balili ![]() |
Barátságos mérkőzés
2000. augusztus 16. 20:30 |
Magyarország ![]() | 1–1 | ![]() |
---|---|---|
Illés ![]() | (1–0) Jegyzőkönyv Részletek | Kirchler ![]() |
2002-es labdarúgó-világbajnokság-selejtező
2000. szeptember 3. 20:45 |
Magyarország ![]() | 2–2 | ![]() |
---|---|---|
Horváth F. ![]() ![]() Fehér Cs. ![]() | (1–2) Jegyzőkönyv Részletek | F. Inzaghi ![]() ![]() Totti ![]() Albertini ![]() |
2002-es labdarúgó-világbajnokság-selejtező
2000. október 11. 20:30 |
Litvánia ![]() | 1–6 | ![]() |
---|---|---|
Buitkus ![]() Radžius ![]() ![]() ![]() Gražiūnas ![]() | (0–2) Jegyzőkönyv Részletek | Illés ![]() Fehér M. ![]() ![]() ![]() Horváth F. ![]() Lisztes ![]() Hamar ![]() |
Barátságos mérkőzés
2000. november 15. |
Macedónia ![]() | félbeszakadt a félidőben | ![]() |
---|---|---|
(0–1) Jegyzőkönyv Részletek | Fehér M. ![]() |
További információk
- A magyar válogatott összes mérkőzése (magyarul)
- A magyar válogatott a soccerbase-en (angolul)
Kapcsolódó szócikkek
- A magyar labdarúgó-válogatott mérkőzései (2000–2009)
- A magyar labdarúgó-válogatott mérkőzései országonként
Labdarúgásportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap