A magyar labdarúgó-válogatott mérkőzései 2005-ben
A magyar labdarúgó-válogatott 2005-ben 13 mérkőzést játszott. Az esztendőt két barátságos találkozóval kezdte, Szaúd-Arábia ellen 0–0-t ért el, míg Walestől 2–0 arányú vereséget szenvedett. A 2006-os labdarúgó-világbajnokság selejtezői alatt beiktattak két felkészülési találkozót is, május 31-én Franciaországtól, augusztus 17-én pedig Argentínától kapott ki 2–1-re a nemzeti csapat. A vb-selejtezőkön jónak mondható mérleggel rendelkeztek, Bulgária ellen 1–1 itthon, Izlandot 3–2-re győzték le Reykjavíkban, Málta felett 4–0-s siker, a svédektől egy 1–0-s, majd Bulgária ellen 2–0-s vereség, végül Horvátországgal egy 0–0-s döntetlen. Az évet három barátságos találkozóval zárta a magyar együttes, Görögországtól 2–1-re kaptak ki, amit a decemberi amerikai túra követett, előbb a tartalékos Mexikótól kikaptak 2–0-ra, ezt az Antigua és Barbuda-i válogatott ellen 3–0-ra megnyert összecsapás követte, ami egyben a naptári év utolsó mérkőzése volt.
Eredmények
Barátságos mérkőzés
794. mérkőzés 2005. február 2. | Magyarország ![]() | 0 – 0 | ![]() | Isztambul, Törökország Nézőszám: 100 Játékvezető: Derlei (török) |
Tóth B. ![]() Leandro ![]() Lipcsei ![]() | (Jegyzőkönyv) Részletek | Mansour ![]() Fallatah ![]() |
Barátságos mérkőzés
795. mérkőzés 2005. február 9. | Wales ![]() | 2 – 0 | ![]() | Millennium-stadion, Cardiff Nézőszám: 16 672 Játékvezető: Richmond (skót) |
Bellamy ![]() ![]() | (0 – 0) (Jegyzőkönyv) Részletek | Dragóner ![]() |
2006-os labdarúgó-világbajnokság-selejtező
796. mérkőzés 2005. március 30. | Magyarország ![]() | 1 – 1 | ![]() | Szusza Ferenc Stadion, Budapest Nézőszám: 12 500 Játékvezető: Wegereef (holland) |
Rajczi ![]() Vincze O. ![]() Böőr ![]() Stark ![]() Torghelle ![]() | (0 – 0) (Jegyzőkönyv) Részletek | Sz. Petrov ![]() Sz. Petrov ![]() Berbatov ![]() Jankov ![]() |
Barátságos mérkőzés
797. mérkőzés 2005. május 31. | Franciaország ![]() | 2 – 1 | ![]() | Metz Nézőszám: 28 000 Játékvezető: Allaerts (belga) |
Cissé ![]() Malouda ![]() | (2 – 0) (Jegyzőkönyv) Részletek | Kerekes ![]() Stark ![]() Vanczák ![]() |
2006-os labdarúgó-világbajnokság-selejtező
798. mérkőzés 2005. június 4. | Izland ![]() | 2 – 3 | ![]() | Reykjavík Nézőszám: 8 000 Játékvezető: Batista (portugál) |
Guðjohnsen ![]() K. Sigurðsson ![]() I. Sigurðsson ![]() Guðjohnsen ![]() Bjarnason ![]() | (1 – 1) (Jegyzőkönyv) Részletek | Gera ![]() ![]() Huszti ![]() Bárányos ![]() Gera ![]() Király ![]() |
Barátságos mérkőzés
799. mérkőzés 2005. augusztus 17. | Magyarország ![]() | 1 – 2 | ![]() | Puskás Ferenc Stadion, Budapest Nézőszám: 20 000 Játékvezető: Merk (német) |
Torghelle ![]() Bodnár ![]() Vanczák ![]() | (1 – 1) (Jegyzőkönyv) Részletek | M. Rodríguez ![]() Heinze ![]() Scaloni ![]() M. Rodríguez ![]() Messi ![]() |
2006-os labdarúgó-világbajnokság-selejtező
800. mérkőzés 2005. szeptember 3. | Magyarország ![]() | 4 – 0 | ![]() | Szusza Ferenc Stadion, Budapest Játékvezető: Vitalij Ivanovics Hoduljan (ukrán) |
Torghelle ![]() Said ![]() Takács ![]() Rajczi ![]() Takács ![]() | (1 – 0) (Jegyzőkönyv) Részletek | Haber ![]() Pullicino ![]() |
2006-os labdarúgó-világbajnokság-selejtező
801. mérkőzés 2005. szeptember 7. | Magyarország ![]() | 0 – 1 | ![]() | Puskás Ferenc Stadion, Budapest Nézőszám: 25 000 Játékvezető: Farina (olasz) |
Takács ![]() Böőr ![]() Hajnal ![]() Torghelle ![]() | (0 – 0) (Jegyzőkönyv) Részletek | Ibrahimović ![]() Östlund ![]() C. Andersson ![]() |
2006-os labdarúgó-világbajnokság-selejtező
802. mérkőzés 2005. október 8. | Bulgária ![]() | 2 – 0 | ![]() | Vaszil Levszki Stadion, Szófia Nézőszám: 2 000 Játékvezető: Dejan Delević (Szerbia és Montenegró) |
Berbatov ![]() Lazarov ![]() Sz. Petrov ![]() | (1 – 0) (Jegyzőkönyv) Részletek | Torghelle ![]() ![]() ![]() |
2006-os labdarúgó-világbajnokság-selejtező
803. mérkőzés 2005. október 12. | Magyarország ![]() | 0 – 0 | ![]() | Szusza Ferenc Stadion, Budapest Nézőszám: 7 000 Játékvezető: Bo Larsen (dán) |
Stark ![]() | (Jegyzőkönyv) Részletek | Tomas ![]() |
Barátságos mérkőzés
804. mérkőzés 2005. november 16. | Görögország ![]() | 2 – 1 | ![]() | Karaiszkákisz-stadion, Athén Nézőszám: 15 000 Játékvezető: Vink (holland) |
Janakópulosz ![]() Kafész ![]() Zagorakisz ![]() Baszinász ![]() | (1 – 0) (Jegyzőkönyv) Részletek | Kenesei ![]() Torghelle ![]() ![]() ![]() |
Barátságos mérkőzés
805. mérkőzés 2005. december 15. | Magyarország ![]() | 0 – 2 | ![]() | Chase Field Stadium, Phoenix, USA Nézőszám: 40 000 Játékvezető: Valenzuela (USA) |
Rósa D. ![]() Priskin ![]() | (0 – 1) (Jegyzőkönyv) Részletek | Fonseca ![]() Huiqui ![]() Huiqui ![]() |
Barátságos mérkőzés
806. mérkőzés 2005. december 18. | Magyarország ![]() | 3 – 0 | ![]() | Miami, USA Nézőszám: 200 Játékvezető: Reginald Rutty |
Vadócz ![]() Feczesin ![]() Ferenczi ![]() | (2 – 0) (Jegyzőkönyv) Részletek |
Kapcsolódó szócikkek
- A magyar labdarúgó-válogatott mérkőzései (2000–2009)
- A magyar labdarúgó-válogatott mérkőzései országonként
További információk
- 2005-ös mérkőzések a Nemzeti Sport Online-on
- A magyar válogatott összes mérkőzése
Labdarúgásportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap